Versenyeredményeink

Akikre büszkék voltunk 2003-2004 tanévben

 

 

JONATÁN Első Országos Könyvmolyképző levelező versenyen teljesítménye alapján Kiss Réka (2.b), Tóth Bence (2.b) és Szabó Mirjam (5.c) mester fokozatot, míg Lajtai Tímea (2.a) és Varga Alexandra (3.c) tiszteletbeli tag fokozatot ért el.

 
 

 

  Június 7. napján két pályán, ragyogó napsütéses időben 12 csapat, három korcsoportban, balesetmentesen, sportszerűen játszotta le a mérkőzéseit.
Iskolánk csapatai az alábbi eredményeket érték el.
IV. kcs. fiú I. Gáyer Gyula Általános Iskola, Celldömölk
Legtechnikásabb játékos: Szalai Zoltán, Gáyer Ált. Isk.
IV. kcs. leány I. Gáyer Gyula Általános Iskola, Celldömölk
Legjobb kapus: Németh Nikoletta, Gáyer Ált. Isk.
III. kcs. leány IV. Gáyer Gyula Általános Iskola, Celldömölk
Legtechnikásabb játékos: Farkas Alexandra, Gáyer Ált. Isk.
 
 

 

 

Magyar Autóklub által meghirdetett "Ki a mester két keréken?" 12 éves tanulók részére kiírt közlekedésismereti versenysorozat országos döntőjében 2004. június 5-én Budapesten
 FERENCZ MARCELL
az országos döntő megnyerésével első helyen került be abba a Magyar Válogatottba, akik  2004.szeptember 12-15 között Prágában,
 25 ország résztvételével rendezendő Európa Kerékpáros Közlekedési Vetélkedőn Magyarországot képviseli.

 

 
 

 

 

A tanévet átfogó MANÓ TANODA Országos Levelező Tanulmányi Versenyen olvasásból SZALÓKY ANNA (3.o.) 97,55 %-os teljesítménnyel országos III. helyezést ért el.
Május 28-án Ostffyasszonyfán rendezték a WEÖRES SÁNDOR versmondóversenyt, ahol SZALÓKY ANNA III. helyezést ért el.

 
 

 

 

Kiss Rebeka (2.o.) a 2004. évi I. IPPON SHOBU KARATE DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐN korosztályában KUMITE versenyszámban III., KATA versenyszámban pedig I. helyezett, azaz ORSZÁGOS BAJNOK lett.

 
 

 

 

A celldömölki Kresznerics Ferenc Könyvtár által „Nyugat-Magyarország védett növényei és állatai” címmel meghirdetett rajzpályázaton Venczel Hajnalka 7. b osztályos tanuló II. helyezést ért el, Teket Nóra 7. a osztályos tanuló különdíjat kapott.

 
 

 

 

A Vas Megyei Atlétikai Szövetség és A Vas Megyei Diáksport Tanács szervezésében a NAP diákolimpia IV. korcsoportos megyei egyéni pályabajnokságát rendezték meg Szombathelyen május 7-én a Sugár úti Atlétikai Centrumban. A lányok 300 m-es síkfutásában Károlyi Mónika 8. osztályos tanuló 48,8 másodperces eredményével III. helyezett, míg 1500 m-es síkfutásban Hosszú Dóra 7. osztályos tanuló 5:31,3 másodperces eredménnyel II. helyezett lett.

 
 

 

 

Első korcsoportos labdarúgók diákolimpia megyei döntőjét Vépen április 12-én rendezték meg. Iskolánk csapata II. helyezést ért el.
A Góliát-McDonald’s FC által rendezett OTP Junior Kupa Vas megyei döntőjének helyszíne Rum volt. A május 22-én megrendezett tornán a gáyerosok II. helyezést értek el.
Az ezüstcsapat tagjai: Zseli Dániel, Novák Szabolcs, Hideg Péter, Tóth Bence, Kiss Rebeka, Tóth Patrik, Marsai Milán, Kolonics Erik, Komláti László és Szomorkovics Benjámin.
A csapatokat Körmendi Péter készítette fel mindkét döntőbe.

 
 

 

 

Teket Nóra 7. a osztályos tanuló az „Európa iskolát teremt” 2003/2004. Kultúra és sport című nemzetközi képzőművészeti pályázatra beküldött - több száz feladat közül - munkáját díjazták, és 2004. május 13-án jutalmul ausztriai kiránduláson vett részt.

 
 

 

 

Palánki Szabolcs 8. osztályos tanuló Szombathelyen 2004. május 11-én Diákolimpia atlétika sportágban 1500 m síkfutás versenyszámban megyei I. míg kislabdahajításban III. helyezést ért el. Futásban nyújtott teljesítményével jogot szerzett a Debrecenben megrendezésre kerülő országos döntőn való indulásra.

 
 

 

 

Horváth Róbert 7.osztályos tanuló a II. korosztály fiú csoportban 800 m-es síkfutásban a megyei döntő II. helyezettje lett.

 
 

 

 

Kerékpáros Iskola Kupa területi döntőjén eredményesen szerepelt iskolánk:
I. helyezett csapatunk:  Szabó Andrea, Kondor Vivien, Téttry Dávid, Kondics Marcell

II. helyezett csapatunk: Kiss Valentína, Horváth Dávid, Ferencz Marcell, Szíjártó Péter

 
 

 

 

Szabó Andrea Kerékpáros Iskola Kupa területi   és megyei versenyek után a salgótarjáni országos döntőbe jutott, ahol a 40 leány indulóból 8. helyezett lett.

 
 

 

 

Kiss Valentina a Magyar Autóklub által szervezett " Ki a mester két keréken?" kerékpáros egyéni verseny Vas és Zala megyei területi döntő leány III. helyezettje lett

 
 

 

 

Ferencz Marcell a Magyar Autóklub által szervezett " Ki a mester két keréken?" kerékpáros egyéni verseny Vas és Zala megyei területi döntő fiú I. helyezettje lett

 
 

 

 

Vargyai Viktória 8. a osztályos tanuló Keszthelyen 2004. április 29-én a HELIKON Művészeti Fesztiválon csapatával arany minősítést kapott. A versenyfeladatok tánc, szavalat, ének témákat foglaltak magukban.

 
 

 

 

Április 7-én Bobán a Költészet Napjához kapcsolódóan alsósoknak mesemondó- versenyt rendeztek. Az első, második osztályosok kategóriájában Remport Adrián (1.a) II., míg Dénes Márk (2.b) osztályos tanuló III. helyezést ért el. A résztvevők emléklapot és kerámiaplakettet kaptak.

 
 

 

 

Kenyeriben április 23-án rendezték a Fekete István állatmesemondó-versenyt. Dénes Márk 2. b osztályos tanuló „Az egerek gyűlése” mese előadásával III. helyezést ért el.

 
 

 

 

Művészeti pályázatokon eredményesen szerepelnek tanulóink.
Schimmer Adrienn és Tóth Márton 6. b osztályos tanulók díjat kaptak a Soltis Színház által kiírt plakátpályázaton.

 
 

 

 

A Muraszombati Védelmi és Mentés-szervezési Kirendeltség által kiírt „VESZÉLYES ANYAGOK” című rajzpályázaton oklevelet nyert Kiss Máté 6. c osztályos tanuló.

 
 

 

 

I. és II. korcsoportos labdarúgó csapataink lejátszották első tavaszi mérkőzéseiket.

A II. korcsoportosok április 16-án és 22-én játszottak az Eötvös iskola csapatával. Az első mérkőzésen 4 : 3 arányban nyertek, míg a visszavágó döntetlen (1 : 1) lett. A Diákolimpiai megyei döntőjébe jutott csapat tagjai: Zseli Dániel, Novozánszky Krisztián, Horváth Dávid, Mészárics Ábel, Mógor Krisztián, Tóth Bálint, Fehér Bálint, Leiner Gergő, Nitti Attila, Szemenyei Máté, Könczöl Bence, Szóka Dávid és Horváth Máté..

A csapatból kiemelkedett Horváth Dávid, Mógor Krisztián és Fehér Bálint játéka.

A megyei döntőt május 13-án Körmenden rendezik.

Az I. korcsoportos csapatunk 3 : 0 arányban verte az Eötvös iskola csapatát. Ők is a megyei döntőbe jutottak.

 
 

 

 

Kemenesmihályfán április 20-án a Művészetek (ének-zene-tánc) Kistérségi Iskolaközi Szakmai Munkaközösség első alkalommal rendezte meg az általános iskolai tananyagra épülő népdaléneklési versenyt alsós és felsős kategóriában. A felsősök versenyét Varga Balázs 7.b osztályos tanuló nyerte.

 
 

 

 

A Zrínyi Ilona Matematikaversenyre 10 864 hatodik osztályos diák nevezett.
Iskolánk tanulója Márczi Péter, a megyei döntőn 115 ponttal II. helyezett lett.
Az elérhető legmagasabb pontszám 120 pont volt.
Az április elején megrendezett országos döntőn Péter III. helyezést ért el 93 ponttal.
Az országos III. helyezést könyvekkel, 1000 db-os kirakós játékkal, oklevéllel és éremmel díjazta a nagyhírű versenyt szervező, a Matematikában tehetséges gyermekekért Alapítvány.

 
 

 

 

A 4. és 8. osztályos tanulók KÖZLEKEDÉSIISMERETI TANULMÁNYI VERSENYÉNEK országos döntőjét 2004. április 07-09. között Egerben rendezték.
Horváth Dávid  4. osztályos tanuló a kerékpáros ügyességi versenyben első, a kerékpáros KRESZ-elméletiben második helyezést ért el. Részeredményei alapján az összetett verseny első helyezettje - országos bajnok - lett.
A megyék közötti csapatversenyben a két vasi diák alkotta csapat szintén országos I. helyezett lett.
Dávidot a serlegeken és okleveleken túl házimozival, videomagnóval és kerékpárral jutalmazták
.

 
 

 

 

A közelmúltban zajlottak a segédmotor-kerékpáros szakkör elméleti és gyakorlati vizsgái. Kresz-elméletből március 8-án huszonnyolcan vizsgáztak. Mindnyájan megfeleltek. Hibaátlaguk 1,4 volt. A megengedett szint 5,0. Motorkezelői és ügyességi vizsgát (rutin) március 26-án és április 2-án tettek a szakkör tagjai. 27 fő vizsgája volt sikeres.

 

 

Nagy Barbara (5.o.) és Cseh Adrienn (7.o.) a Vas Megyei Gyermekek és Ifjúkorúak Lekiegészségéért Közhasznú Alapítvány "Álmodtam" című rajzpályázatán különdíjat nyert.

 
 

 

 

Duló Adrienn a Vas Megyei Pedagógiai Intézet által kiírt "Észt csiszoló" Megyei Matematikaverseny 8. osztályosok kategóriájában III. helyezést ért el.

 
 

 

  Április 6-án Vasváron zárult a Diákolimpia megyei döntője.
IV. korcsoportos fiú csapatunk mindhárom mérkőzését megnyerte.
4. forduló eredményei:
Gáyer - Kardos 19:8
Vasvár - Gáyer 9:16
Gáyer - Szentgotthárd 17:11
Kiemelkedett László Bálint kapusjátéka, Szalai Zoltán szervezőkészsége és Németh Zoltán gólerőssége.

11 győzelemmel és 1 döntetlennel a kézilabdázók az országos elődöntőbe jutottak, ahol májusban Győr-Sopron-Moson és Baranya megye bajnokával játszik az országos döntőbe jutásért.
A csapat tagjai: Szalai Zoltán, Németh Balázs, Németh Zoltán, Lipi Gergely, Németh Richárd, Egervári Gábor, Günther Max, Farkas Dávid, Kékesi Roland, László Bálint, Molnár Ádám, Egervári Tibor, Nagy Roland, Sebesi Bence és Márczi Péter.

 

 
 

   
  Március 29-én Celldömölk helyszínnel rendezték meg a IV. kcs. fiú kézilabdázók diákolimpia megyei döntőjének harmadik fordulóját. Iskolánk csapata mindhárom mérkőzését megnyerte.
Eredmények:
Vasvár - Gayer             14 : 17
Gáyer - Szentgotthárd    23 : 5
Gáyer - Kardos              15 : 9
A csapatból kiemelkedett Günter Max és Németh Zoltán gólerőssége. A Kardos elleni mérkőzésen kiemelkedően szervezte a játékot Szalai Zoltán.
Az utolsó fordulót április 5-én Vasváron rendezik, melynek eredményeitől függetlenül már Vas megye bajnoka a gáyeros csapat. 
   
 

   

  Március 25-én az Eötvös iskolában rendeztek számítástechnika versenyt. A feladatsor két részből állt. Először nyers szöveget kellett megformázni, majd az interneten meghatározott dolgokat kellett megkeresni. A 30 induló közül iskolánk tanulója, Péter Dániel (7. a) I. helyezést ért el. Teljesítményét lézernyomtatóval díjazták.    
 

   

 

Március 20-án Kőszegen a Béri Balogh Ádám Általános Iskola sportcsarnokában rendezték meg a Vas Megyei Terematlétikai Bajnokság döntőjét. Ide a város-városkörnyéki fordulók győztesei és második helyezettjei kerültek be. A Gáyer iskolát helyezésük és eredményük alapján hat tanuló képviselte. 
Eredményeik:  II. korcsoport
Farkas Alexandra, 30 m futás II. helyezés, többkörös futás I. helyezés.
III. korcsoport
Horváth Patrícia tömöttlabda lökés I. helyezés
Károlyi Mónika magasugrás III. helyezés, többkörös futás IV. helyezés.
IV. korcsoport
Hosszú Dóra többkörös futás II. helyezés, 30 m-es futás V. helyezés.
Balogh Mónika magasugrás II. helyezés, ötösugrás IV. helyezés.
Németh Zoltán többkörös futás I. helyezés
Felkészítő tanárok: Geiger Csilla, Szabóné Tulok Katalin, Szabó Lóránt, Bakó István 

   

 

A KMK által meghirdetett várostörténeti vetélkedőn I. helyezett lett a 7.a osztály csapata:
Káldos Adrienn,  Szabó Nóra, Deé Ervin, Péter Dániel, Egervári Gábor.

Előzetesen 4 írásbeli forduló feladatait kellett megoldaniuk, majd a KMK-ban márc. 19-én lebonyolított döntőn is sikeresen szerepeltek.

   
 

   

 

2004. márc. 13-án Várpalotán rendezték meg a Diákolimpia Nyugat-Magyarországi elődöntőjét karate sportágban.
Kiss Rebeka
a 2. b osztály tanulója I. helyezést ért el.
Kiváló eredménye feljogosítja arra, hogy májusban részt vegyen a Diákolimpia Országos Döntőjén Tökölön.
Ezt megelőzően a Kőszegi Megyei Bajnokságon is kiválóan szerepelt: két kategóriában ért el első helyezést.

 
 

 

  Március 12-én Szombathelyen a Polgármesteri Hivatal dísztermében adták át a Zrínyi Matematikaverseny megyei döntőjének díjait. Celldömölkről mindösszesen a Gáyer iskolából  került a legjobb 20 közé versenyző. A 6. évfolyamosok 300 fős mezőnyében Márczi Péter megyei II. helyezést ért el, és teljesítményével bekerült abba a 10 fős csapatba, akik április 7-én Kecskeméten képviselik  Vas megyét az országos döntőn. Péter már harmadik alkalommal jutott a matematikaverseny országos döntőjébe. Tanárát, Nagyné Molnár Anikót is díjazták kiváló felkészítő munkájáért.     

 

Celldömölkön a sportcsarnokban március 6-án került megrendezésre az általános iskolás korúak terematlétikai bajnoksága.
Iskolánk tanulói közül a képen láthatóak szereztek érmet.

   
 

   

 

Sárváron a Nádasdy Általános Iskolában február 26-án rendezték meg a Várkapu Kézilabda Tornát a III. korcsoportos lányoknak. Iskolánk csapata bronzérmes lett.
A csapat edzője: Geiger Csilla

   
 

   

 

Szombathelyen rendezték meg a Művelődési Minisztérium, valamint a Közlekedési Minisztérium által kiírt, 2004. évi Általános Iskolák Tanulóinak Közlekedésismereti Versenyének megyei döntőjét.
Valamennyi iskola 1 fő 4. osztályos és 1 fő 8.osztályos tanulót indíthatott.
A megyei döntőn a celldömölki Gáyer Általános Iskola 4. osztályos tanulója Horváth Dávid első, a 8. osztályosok közül Téttry Dávid a második helyet szerezte meg.
Horváth Dávid eredményével az Egerben sorra kerülő országos döntőn képviseli iskoláját, ezen keresztül Vas megyét.

   
 

   

 

Varga Balázs az Apáczai Kiadó Országos Népdaléneklési Verseny Vas megyei fordulóján I. helyezést ért el. Ezzel jogot szerzett az országos döntőn való részvételre. A március 5-én megrendezett országos fordulón VIII. helyezést ért el. Felkészítő tanára: Paukovicsné Hegyi Gabriella.

   
 

 

   

  Alsóságon a kistérségi rajz munkaközösség által szervezett rajzversenyen Tóth Márton 6.b  II. helyezést ért el.    
 

   

 

Szombathelyen 2004.febr. 19-én megrendezett német nyelvi- és országismereti versenyen II. helyezést ért el:
Kovács Benjamin 7.b, Szentgyörgyi Anna 7.c, Katona Dániel 7.c
Felkészítő tanár: Gaszak Gerdné

 
 

 

  Kézilabda sportágban a Diákolimpiai Vas Megyei döntőjének második fordulóját Vasváron rendezték 2004. február 17-én. A Gayer iskola csapata két győzelemmel és egy döntetlennel zárta a napot.
Eredmények:
Gayer-Kardos                 9 : 9
Szentgotthárd-Gayer        4: 15
Gayer-Vasvár                19 : 8
A csapat tagjai: László Bálint, Sebesi Bence, Molnár Ádám, Günter Max, Szalai Zoltán, Farkas Dávid, Lipi Gergely, Németh Balázs, Márczi Péter, Egervári Tibor, Egervári Gábor, Németh Zoltán,
A három mérkőzésen a legtöbb gólt Günter Max szerezte, 18 gólt dobott.
A következő forduló Celldömölkön lesz március 8-án a Szakmunkásképző sportcsarnokában. Várjuk a szurkolókat!
 
 

 

  GÓLIÁT MC’ DONALDS LABDARUGÓ TORNA téli teremfordulóját Sárváron rendezték 2004. február 14-én. A Gayer iskola csapata mindhárom mérkőzését megnyerte.
Eredmények:
                  Gayer-Rábapaty   3 : 0
                  Vép-Gayer           0 : 6
                  Gayer-Gérce         6 : 0
A csapat tagjai: Zseli Dániel, Horváth Dávid, Mészárics Ábel, Mógor Krisztián, Fehér Bálint, Leiner Gergő, Szemenyei Máté, Nitti Attila, Szóka Dávid, Horváth Máté, Novozánszki Krisztián
 
 

 

 

 

 
 

Az V. Országos Kispályás Labdarúgó Diákolimpiai Bajnokság megyei döntőjének soros fordulóját Celldömölkön az Ipari iskola sportcsarnokában rendezték január 28-án. A gyógypedagógiai általános iskolák a megyéből hat csapatot indítottak /Kőszeg, Szombathely (2 csapat), Vasvár, Torony és Celldömölk/. A hazai fordulóban a gayerosok 5. helyezést értek el. A csapat tagjai: Talabér Tamás, Palánki Szabolcs, Horváth Róbert, Lakatos Zoltán, Hajdara Gergő, Kalamár Csaba, Pekk Tamás és Döbrösi Zsolt.
A csapatot Körmendi Péter készítette fel.

 

 

 
 

A gyógypedagógiai tagozatra járó tanulók III. Országos Asztalitenisz Diákolimpiai Bajnokság megyei döntőjét 2004. január 21-én, Szombathelyen a Frim Jakab Általános Iskolában rendezték. A Gayert Palánki Szabolcs és Talabér Tamás tanulók képviselték. A „sokrésztvevős” mezőnyben Palánki Szabolcs az elődöntőig jutott, ahol 4. helyezést ért el.
Felkészítő tanár: Körmendi Péter.

 

 

 
 

Az Országos Népdaléneklési Verseny megyei fordulóját a Vas Megyei Pedagógiai Intézet 2004. január 19-én bonyolította le. A Gayer iskola csapata (Németh Balázs, Gréczi Barnabás és Varga Balázs) első helyezést ért el, így jogot szerezett az áprilisban Budapesten megrendezésre kerülő országos döntőre. A csapat tagjai személyenként 1.000-1.000 Ft-os könyvutalványt nyertek az oklevél mellé. Egyéni kategóriában Varga Balázs 2. helyezést ért el. A tanulókat Paukovicsné Hegyi Gabriella készítette fel.

 

 

December 12-én Celldömölkön az Ádám Jenő Zeneiskola és Művészeti Alapiskolában népdaléneklési versenyt rendeztek. Iskolánkat Varga Balázs 7.b osztályos tanuló képviselte, aki s 30 induló közül vasi és bakonyi népdaléneklésével arany fokozatú minősítést kapott.
 

 
 

 

 

 

December 8-án Szombathelyen a fedett uszodában rendezték a Diákolimpia úszás sportág megyei döntőjét.
Molnár Tibor 7.c. osztályos tanuló
 a Pápai Aqua versenyzője 100 méter gyors és 100 méter mell versenyszámban indult. Gyorsban 7., míg mellen legjobb egyéni teljesítményét nyújtva 3. helyezett, azaz bronzérmes lett.

 
 

  

 

 

A Frim Jakab Általános Iskola és Előkészítő Szakiskolában "Kincskereső" megyei szintű vers- és prózamondó versenyt szerveztek Szombathelyen 2003. november 04-én.
A próza kategóriában Farkas Mária 6. osztályos tanuló különdíjat kapott.

 
 

 

 

Kézilabda sportágban a Diákolimpia megyei döntő mérkőzéseinek első fordulóját a 7-8. osztályos fiúk (IV. kcs.) korosztályában Szentgotthárdon 2003. november 10-én játszották.
Gáyer – Vasvár 12:9
Kardos – Gáyer 5:17
Gáyer – Szentgotthárd 21:11
Günther Max, Szalai Zoltán, Németh Zoltán és Farkas Dávid és Egervári Tibor voltak a gólerős játékosok.
A csapat játékosai:
Lipi Gergely, Németh Balázs, Günther Max, Farkas Dávid, Szalai Zoltán, László Bálint, Sebesi Bence, Gulyás Milán, Egervári Tibor, Egervári Gábor, Nagy Roland, Németh Zoltán, Szijártó Tamás és Németh Richárd.

 
 

 

  Stubán Dalma 2003. október 11-én Hévízen a VII. "Rocky Gold" Kupa Országos Táncversenyen Németh Gergővel együtt a serdülők kategóriájában II. helyezést ért el  32 páros közül.  Jánosházán 2003. október 10-én a      Kemenesaljai Közoktatási Kistérség játékos   sportvetélkedőjén a 3-4. osztályosok kategóriájában a Gáyer Iskola (Horváth Zsófia, Molnár Viktória, Farkas Alexandra, Kiss Valentina, Zseli Dániel, Márczi Balázs, Mógor Krisztián és Tóth Bálint) összetételű csapata I. helyezést ért el.  
 

 

 

A Gyógypedagógiai Tagozat tanulói is eredményesen szerepeltek

 
 

 
 
Megyei atlétikai verseny őszi forduló – Szombathely 2003. 10. 01.
Horváth Róbert 7.o      800 m-es futás I. hely
Palánki Szabolcs 8.o    800 m-es futás II. hely
Palánki Szabolcs 8.o    kislabda dobás II. hely
Lakatos Zoltán 6.o       távolugrás        II. hely
Farkas Mária 6.o         kislabda dobás II. hely
Megyei kispályás labdarúgás őszi forduló – Szombathely 2003. 10. 08.
V. hely
A csapat tagjai:
Döbrösi Zsolt, Hajdara Gergő, Horváth Róbert, Kalamár Csaba, Lakatos Zoltán, Palánki Szabolcs, Szatmári Barnabás, Talabér Tamás
 

 

Pannonia ringen megrendezett MEGYEI SPORTNAPON az ügyességi pályán a gáyeros kerékpárosok taroltak.

 
 

A csapat tagjai.

A versenyzőket Kondics Balázs tanát úr készítette fel.

 

 

A futók sem akartak kimaradni! Hosszú Dóra  I. ,  Németh Balázs V. helyen ért célba!!

 
     
 

 

 

 

Kerékpározásban korcsoportjukban a Márczi testvérek Péter és Balázs a dobogó II. , I.  helyén

 
   
   
 
 

Márczi Péter 6. és Márczi Balázs 3. osztályos tanulók korcsoportjukban 2-2. helyezést értek el a Diákolimpia duatlon sportág Vas Megyei döntőjén, melyet Körmenden rendeztek 2003. szeptember 18-án. A futás- kerékpározás-futás versenyszámokból összeállított sportág komoly fizikai felkészülést igényel. Mindkét tanuló eredményével jogot szerzett az országos döntőn való indulásra. Felkészítő-edző: Márczi Győző, testnevelő tanár: Szabó Lóránt.

 
 

Balázs

Péter

 
        

 
 
     
 

smét kiválóan szerepeltek tanulóink a közlekedési ismeretek terén
Balázs bácsi (Kondics Balázs) vezényletével ketten részt vesznek az országos versenyen!!

 
 
  dén is szép számmal szerepeltek tanulóink az Országos Logo Számítástechnika versenyen, közülük négyen  a területi fordulón vettek részt febr. 15-én.
  Hantó Gábor 6.b Márczi Péter 5.a
  Hegedüs Klára 4. c Kovács Dániel 4,c
   Várjuk az eredményüket!
 
   
  Molnár Tibor 6.o
Diákolimpia Úszás Megyei Döntőjében
                       50 m mellúszásban bronz érmet szerzett
                       100 m gyorsúszásban 7. helyet ért el
 
   
  Kiss Rebeka
a Diákolimpia Országos Elődöntőjén  karate sportágban első helyezést ért el!
 
   
  Kézilabda Dunántúli Kupán tanulóink
                        3 - 4. oszt.
korcsoportban  bronzérmet
                        5 - 6. oszt.
korcsoportban  bronzérmet szereztek
 
   
  Diákolimpia Kézilabda sportágban 5 - 6.osztályos fiúk megyei első helyet szereztek,
ezzel bejutottak az országos döntőbe
 
   
  arczi Gábor 8. o. Angol Nyelvi Tanulmányi Versenyen
                       4. helyezést ért el.
 
   
 

Diákolimpia megyei 2., Góliát megyei 1.- országos döntőre jutottak, Eötvös kupa 1. helyzés

 
 

Ság hegy Kupa Labdarúgó Torna
2003. június 11.
III. korcsoport II. helyezés

Korcsoport legjobb játékosa: Szalai Zoltán