EGYHÁZASHETYE

A többutcás, soros beépítésű, szalagtelkes községet több mint 450-en lakják. Néveredeteként a hetes szám, illetve a hegye szó zöngétlen hetye változata emelhető ki. Az utóbbit erősítheti első írásos említése: Hege (1338). A. későbbiekben előfordult az Ohethye (1463), Felsew Heythye (vagy más néven Aderyanhaza 1467) változat is. Templomára utaló első elnevezése 1470-ből maradt fenn (Eghazashege). Az ősi nemesi község eleinte a karakói várispánsághoz tarto­zott, majd a Héder nemzetségbeli Köcsky Sándor birtokaként említik. Örökösödési per útján a Bekeny és Choron, később a herényi Gotthárd családok birtokába kerül. A Gotthárd családdal való rokonság folytán jutott a község a 19. században a Felsőbüki Nagy család birtokába, akik utolsó földbirtokosai voltak. További nemesi családok: Hrabovszky, Thulmann, Berzsenyi, Barcza, Tompos, Szita és Vargyai családok. 16-17. századi története során a török támadás és hódoltság állandó fenyegetettségében telt. 1570-ben 6 elhagyott és 5 felégetett házat írtak össze. Bizonyítottan 1588-ban kellett először a szultánnak adózniuk. A községben született Berzsenyi Dániel (1776 - Nikla, 1836)Berzsenyi Dániel költő, a klasszikus magyar ódaköltészet legnagyobb alakja. 1750-es évek környékén épült szülőházán születésének 100. évfordulóján, 1876-ban helyeztek el emléktáblát. Ma a költő emlék­múzeuma és könyvtár található benne. ltt született Kunoss Endre (1811 - Káloz, 1844) költő, nyelvész, szerkesztő is, aki jogi végzettségével először Vas vármegye tiszti alügyésze lett A Batthyány és a Zichy családoknál nevelőként dolgozott. Németországi utazása után ügyvédkedés helyett inkább Pestre ment, ahol újságíró lett. Először a Jelenkor, majd a Világ munkatársa volt Szembefordult a Bajza-Toldy-Vörösmarty vezette irányzattal. 1838-ban Vajda Péterrel megindították Természet címen az első magyar természettudományos folyóiratot. Versei, elbeszélései 1831-től jelentek meg. Kezdetben az úgynevezett almanachköltészetet művelte, későáb népdalokat írt, melyek közül több népszerű lett. 1839-ben a Nemzeti Színház bemutatta Istenítélet című drámáját. Az idősebb Szent Jakab apostolról elnevezett római katolikus plébániatemplomát a középkorban építették. 1698-ban, az evangélikusok kezén volt romnak már csak boltíves szentélye és falai álltak. Ezt 1707-ben vették el korábbi tulajdonosaiktól, és a katolikusok építették fel 1718-ban az új templomot, amely több közeli település vallási központja, anyaegyháza lett.Berzsenyi emlékház Fából készült tornya helyett 1782-ben emeltek újat kőből. A barokk épületet a múlt század második felében alakították át romantikus felfogásban. Az egyhajós, hajójánál jóval kisebb félköríves szentélyű templomot fallal vették körül. A négyszintes tornya a nyugati falból kiugróan áll. Vízszintes főpárkánya felett gúlasisak látható. A három boltszakaszos hajó elején található a két oszloppal alátámasztott orgonakarzat. Oltárképe Szent Jakabot ábrázolja (1583). A padozat alatt a Felsőbüki Nagy család temetkezett. A templom mellett álló kétszintes plébánia szintén barokk stílusban készült 1728-ban. A belső helyiségek boltozottak. A Szentháromság-szobor mészkőből faragott oszlopán a felhőn ülő Atya és Fiú felett a galamb képében lebegő Szentlélek látható. 1859-ben állíttatta Gotthárd István özvegye Kovács Borbála. A gimnázium épülete előtt álló Berzsenyi Dániel-szobrot Antal Károly készítette. 1970-ben avatták fel. Az I. világháborús hősi emlékművet 1927-ben állították. Az átépített Felsőbüki Nagy-kastélyban jelenleg az iskola működik
BEKÉNY
Puszta az Egyházashetyéről Boba felé vezető út mellett. Első említése 1326-ban Beken néven. A 14. század elejéig a Héder nemzetség tulajdona, majd átmeneti birtokosok után a 17. század végéig a Mesteri, illetve a leányágon örökös Békássy családoké. A 18. század elején utoljára pusztaként jelölték, amit bobai és kocsi lakosok béreltek a tulajdonosoktól. Ma Bekenypuszta őrzi emlékét.